Nemrégiben egy kissé más szemszögből keztem el tekinteni ezekre a dolgokra. Először pár sejtelmem volt csak velük kapcsolatban, aztán ahogy egyre jobban erősödött bennem a kiváncsiság, utána néztem és utána olvastam, majd megerősítést nyertek bennem ezek a meglátások. Ekkor írtam össze ezt a pár oldalnyi blog szerű feljegyzést. 2016 nyarán írtam meg és azóta pár dologba változott a meglátásom, de ha ezekért most átírnám pár helyen, igazán akkor se lenne benne változás. Azt gondolom az igazság tartalma nem változna, maximum a tálalás lenne más hangulatú. Hangsúlyoznám, hogy ezt az írást (mint ahogy az összes többit ami még lesz) nem tanításnak és főleg nem hit térítésnek szántam/szánom, hanem egyszerűen ahogy a blog címe is szól, a saját szemszögemet szeretném megosztani másokkal, ami valószínűleg eltérő a legtöbb normál nem hivőétől és a legtöbb hívőétől is. Továbbá annak ellenére, hogy az írásommal felhívom pár dolog veszélyeire a figyelmet, nem gondolom hogy feltétlen el kellene akárkinek is határolnia, tiltania saját magát vagy szeretteit akár a médiától vagy bizonyos emberektől, de jó tisztában lenni vele, minek milyen hatása van az életünkre. Nézzétek el nekem, hogy angol billentyűzettel írtam ígyhát sok szóba nincs ékezet. A visszajelzéseket szívesen várom.
A tortenelem és az oroklodés
A tortenelem is ismétli magát és a családi tortenetek is ismétlik magukat. Hadd mondjak egy példát: Egy személy akinek a gyerekkorából hiányzott az édesapja. Hiányzott, mert elhagyta az édesanyát, osszevesztek, elváltak. Elofordul… Gondoljuk magunkba. Most ugorjunk pár évvel elorébb, jó pár évvel késobbre, amikor ez a személy gyermeket/gyerekeket nemz, gyermekei szuletnek. Talán egy két évig látszólag minden happy, de egyre furcsább lesz ennek a családnak az élete. Egyre tobb lesz a veszekedés, a vita , a békétlenség, esetleg megcsalás is elofordul. Addig addig megy ez így nemcsak hogy hónapokon, hanem akár éveken keresztul, amíg ez a személy akirol beszélunk kilép a korbol és otthagyja a családot. Ismeros a tortenet? Gondolom te is ismersz legalább egy ilyen személyt.
Amikor a gyerekek ebbe nolnek fel, látják, hogy mi folyik a szuleik kozott és hogy milyen a szuleiknek az egymáshoz való viszonya. Megélik ugyanúgy a stressz helyzeteket, a haragot, a szomorúságot és ez mind nagyon erosen a lelkukre hat. Sokan azt hiszik a gyerek csak csondbe játszik is elszórakoztatja magát amíg a felnottek beszélgetnek, vitatkoznak, vagy éppen veszekednek egymással. Pedig pont nem. A gyerek látja, érzi és felfogja az ott felgerjedo érzelmeket, eroviszonyulásokat és viselkedési formákat. Na ilyenkor van az, hogy a gyerekek mintát, példát vesznek a szuleiktol és az nagyon erosen rogzul bennuk. Persze nem csak a szuloktol, hanem az osszes korulottuk élo felnottrol is akár a nagymama, nagypapa, nagybácsi stb… Ezeket a tanult viselkedési formákat késobb még felnott korukban is torvényszeruen, akaratuk ellenére is használják. És félelmetesen hasonló lesz az életuk a szulokéhez. Nem is tunak róla, vagy tudnak róla, de nem fogják fel a súlyát, vagy tudnak róla és akaratuk ellenére is “azt osszák amit otthonról hoztak”. Ártalmatlan szokásokként fogják fel legtobben.
A szokások és a viselkedési minták sok bunt hordoznak magukban. A Biblia szerint a bunt a gyermekek oroklik a szuleiktol és azok mindaddig bunosek maradnak amíg meg nem térnek Jézushoz, ami által a buneik eltoroltetnek, majd a régi bunos természetuket elhagyván felveszik az új Jézusi természetuket. Egészen radikálisan és láthatóan hatásosan tudja megváltoztatni az emberek életét Isten. De Isten nem fog addig igazán beavatkozni senki életébe, amíg az a személy nem akarja és sokszor sajnos egészen addig nem fordulnak az emberek Istenhez, amíg komolyabb tragédiák, vagy bánat, szomorúság nem éri oket. Folosleges neked odáig elmenni. Ezért van elénkbe adva a Biblia, hogy ne kerulgessuk a helyes utat minden féle rossz utakon járva, hanem minél hamarabb lépjunk arra rá. Mi emberek szeretunk lázadozni Isten ellen és játszani a felnottet, mikozben az élethez még gyerekek vagyunk mindannyian. Lehet neked hatalmas karriered, anyagi bovolkodésed, vagy szép nagy családod, lehetsz te akármennyire inteligens, sikeres, népszeru, de Isten nélkul az életed nem lehet teljes. Kívánom neked, hogy találkozz vele mihamarabb.
A mai “család”
Van aki a gyerekkorára ha visszaemlékszik, akkor azt látja maga elott, hogy a család ott még egyutt van. Jóba vannak egymással, élvezik egymás társaságát, tobbszor osszegyulnek egyutt ebédelni, kozos programok vannak, kirándulás, esetleg nyaralások a családdal. Ott volt mama, papa, anya, apa, neni, batyi és mindenki aki számít. Milyen jó emlékek ezek. Talán a legjobbak amik lehetnek egy ember életében. És mi van mostanába? Ma már nem igazán vannak egyutt. Nem járnak el egymáshoz, nem keresik egymás társaságát, vagy még csak telefonon se beszélnek. Mindegyikuk el van foglalva a saját életével. A saját unalmas életukkel. Elég unalmas lehet mindig egyedul. Hogyha látni szeretné az ember oket, akkor elkell utazzon az egyikhez, aztán a másikhoz, meg a harmadikhoz, mert ma már nem ebédel egyutt a család. És amikor felmerulnek az emlékek akkor csak azt lehet észre venni hogy ok nem éppen úgy gondolnak egymásra, mint akit szívesen látnának mégegyszer. Ha felmerul a kérdés, hogy miért nem tartják a kapcsolatot, akkor egybol elkezdenek vádaskodni és panaszkodni egymásra. “Mert hogy o nem is koszontott fel engem a szuletesnapomon, meg hogy a másik nem mosolygott amikor én koszontem neki. Igen még nekem kellett rákoszonni. O meg ne is várja, hogy keresni fogom azok után amit mondott nekem multkor…(5 évvel ezelott)” És ha ezek a panaszos állítások túlzásnak tunnek, akkor tudd meg, hogy vannak akiknek elég ennyi és éveket tudnak leélni megsértodve ilyen “nyomós okok” miatt. Ilyenkor az ember csak ledobbenve figyeli ezeket a rokonokat gondolván: én gyerekként ezekre az emberekre hittem azt hogy felnottek? Én hasonlókat tapasztalva jutottam el arra a dontésre, hogy az én családom, az én gyerekeim akik szuletni fognak és még az én unokáim sem fognak ilyet tapasztalni a családi életukbe. Mogottuk egy család fog állni ami segiti és mindenben támogatni fogja oket, egy család ami az életukben jelentos szerepet fog játszani, mint idotoltés, kotelesség és mint az életuk értelmének része. Viccesnek hangozhat ennyire elore tervezni ilyen fiatalon, de aki ezeket megéli, az azt mondja, hogy igazam van. Ne értsetek félre ez nem az én nagy álmom. Nem. Ez a jovom.A jovom egyik részlete csupán. Az egyik orom a jovombol a sok kozul. Szoval erre a dontésre jutottam. Egy komoly dontéshez kell egy jó alap. És ha egy jó életet akarok felépíteni, ahhoz is kell egy jó alap. Egy eros, biztos alap, amit a vihar se tud elmozdítani. Jézus azt mondja, hogy aki ot koveti, az hasonló az okos emberhez, aki kosziklára épiti a házát.
Máté 7:24 „Mindenki, aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát.
Máté 7:24 Így hát mindenki, aki meghallgatja beszédeimet és megteszi azokat, hasonló lesz az olyan eszes emberhez, aki házát sziklára építette.
Máté 7:24 “Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.
Máté 7:25 Esett az eső, jött az árvíz, fújt a szél, és rátört a házra. De az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták.
A világi média hatása a társadalomra
Amit az elobb megosztottam veled tervemet, azt tudom, hogy nem lesz konnyu, mert egy olyan világba élunk, ami kiakarja irtani belolunk az emberséget. Hadd feljtsem ki bovebben, hogy értsd, hogy értem. Ez a világ nem termel családokat. Affelé haladunk, vagy már abba vagyunk, hogy a világ szuper-egyéneket termel. Ez azért van, mert arra nevel, hogy te csak akkor vagy eros, ha teljesen egyedul és fuggetlenul is talpon tudsz maradni és neked se égen, se foldon senki másra nincs szukseged. Ezek a világi “eros” szuper-egyének ma már nem beszélik meg az oromeiket, vagy a gondjaikat az embertársaikkal, sem a családtagjaikkal. Példaul, ha egy ilyen szuper-egyén valami jó étterembe járt ahol nagyon finom az étel és a kiszolgálást is átlagon felulinek találta (persze egyedul ment el az étterembe), akkor ezt az élményét nem fogja az kovetni, hogy meghivja oda ebédelni a nagymamát esetleg, hogy szegény asszony oruljon. Nem is hivja meg a feleségét, ha egyáltalán van neki. Neki elég ha csak posztolja a facebookon, aztán a lájkokat sikerélményként éli majd meg. De a mai szuper-egyéneknek nem kell eljárniuk étterembe sem élmény szerzés céljából. Haza megy a munka után és a nagyképernyos szuper HD TV-jét bekapcsolva (ami egy szuper-egyénnek megjár) csak relaxál és kozben a tévé nevu varázsdoboz megteliti ot élményekkel. Mennek a szuperebbnél szuperebb sorozatok, amikbe beleélheti magát annyira, hogy akár a saját életébol már nem is fognak annyira hiányozni az élmények. Beleképzeli saját magát es a saját életét a torténetbe es abbol merit otleteket hogy hogyan kell élni. De mi is megy a teves musorokba, filmekbe??? Mindegyikben vannak ugye fohosok. Ezek a mai filmes fohosok legtobb esetben tetovaltak, kigyurtak, sportosak, elegánsak, gazdagok és szépek. Alapba minden a kulsoségre megy ami azt a gondolkodást fogja kelteni az emberekben hogy csak abbol lehet hos aki ilyen kulso tulajdonsagokkal rendelkezik. Ezek a mai fohosok legtobb esetben bunoznek, káromkodnak, drogoznak es falják a noket – vagy eppen a férfiakat – a fohos nemétol fuggoen. Nincs családi életuk, mert nincs családjuk. Nincs rá szukséguk, mert szuper-egyének. Ezek lettek a mai hoseink es példaképeink a médiaban, a zenei videoklippekben es a filmekben is. Ezt kovetendo példaként prezentáják a “tisztelt nézoknek” koztuk rengetek gyereknek. Sok szulot nem is érdekli kulonosebben, hogy mit néz a gyereke, mert addig is csondbe van. De ebbol vesznek példát a gyerekek.
Most csak egy par mondatot had idezzek szakertoktol a mediaban leselkedo veszelyekrol
Egy átlagos amerikai család naponta 6 órát tölt TV, video vagy mozifilm nézéssel. Dick Rolfe – aki mozi és TV szakértõ, valamint a családi értékeknek megfelelõ filmeket kiválogató Dove Foundation vezetõje – megjegyzi: “…ha ennyi ideig nézünk valamit, az megváltoztatja a világnézetünket és a példaképeinket. Azt hiszem ezért romboló néhány film és TV mûsor. … (a nézõk) hamis benyomást, torzított képet kapnak a valódi életrõl. Rolfe szerint a mozifilmek ártalmatlansága melletti érvek hamisnak bizonyulnak annak a 6000 független felmérésnek fényében, amik pont ennek az ellenkezõjét igazolják. Nemrég a Media Scope több éves felmérést végzett a kábeltelevíziók támogatásával. összefoglalva, a tanulmány – a saját független eredményei és a meglévõ eredmények alapján – azt bizonyította, hogy a mûvészetek hatással vannak az életre, az élet követi a mûvészet példáját, a társadalom pedig tükrözi a filmek és a TV értékrendjét. Dr. Debra Kowalski, gyermekpszichológus hangsúlyozza: “Ha a gyermekünk néz valamit a TV-ben, mi pedig látjuk, hogy valami helytelen dolog következik, és beleavatkozunk és kikapcsoljuk, akkor ezzel egy nagyon fontos dolgot tanítottunk neki: azt, hogy az a bizonyos dolog nem való neki. Ha egy szülõ elmegy gyermekével a moziba és valami helytelen dolog látható a képernyõn és azt mondja: “Ez nem neked való. Menjünk ki!” és kiviszi a gyermeket, az mély hatással lesz a gyerekre.” Ted Baehr, médiafigyelõ megerõsíti a média helyes használatának szükségességét: “A média helyes használatára való tanításban a legfontosabb lépés, hogy megértessük gyermekeinkkel az értékrendünket. így érhetjük el, hogy a gyermekeink a mi oldalunkon álljanak a média elleni harcban. Segítsünk nekik megérteni a különbséget a jó és rossz között és hogy mi a Biblia illetve a mi véleményünk a jóról és a rosszról. Mondjuk el, szerintünk mi teszi az embert értékessé, alázatossá, kedvessé, szeretõvé és nagylelkûvé. Ha azt akarjuk, hogy tartsák magukat valamihez az életben, akkor meg kell azt tanítanunk nekik. Egy valós világban élünk, amit egy valós Isten teremtett. Ezek nagyon fontos dolgok. A következõ lépés, hogy megértessük velük a TV-t, amit néznek, a helyes kérdések feltétele: “Nos, ki itt a hõs? Ki a negatív szereplõ? Mi a mûsor világnézete?”
Szoval ahogy a szakertok is mondjak, igen nagy hatassal van a gyermekekre az amit a teveben neznek, de a felnottekre is egyarant. Ha az emberek tenylegesen felfognak es rajonnenek hogy mennyire befolyasolja a szemelyes eletuket is mind az amit neznek es hallgatnak, akkor repulnenek a tevek ki az ablakon es Magyarorszagon pedig a Mr Busták és utánzataik éhen halnának. Ez már az én véleményem. Ez a sok szenny azt tanitja, hogy élj a tested kivánságainak. Ha romlik a feleségeddel a kapcsolatod, akkor menj és csald meg, mert az normális. Hagyd ott a feleséged és a gyerekeidet is, majd neveli egyedul. Az a dolga. És ha korulnézel, akkor láthatod, hogy ez lett a normális. Egyedul álló anyák tomegei, megromlott házasságok sokasága. Nincsenek igazi családok, nincsen eros osszetartó csapat, nincs egy torzs ahova tartoznak az emberek. Mert a világba csak az az eros igazán akinek nincs szuksége másokra, igy családra se. Erre van benevelve a társadalom. És itt van még egy érdekes dolog: Minden ország lehetoségei szerint támogatja az egyedulálló anyákat és azokat akik munkanélkuliek. Miért? Nem hinném, hogy azért, mert a kormánynak olyan jó szíve van és hogy szivességet tegyen nekik. Inkább azt szeretnék elérni ezzel, hogy ezek az emberek toluk kérjék a segitséget és toluk fuggjenek. Rájuk támaszkodjanak és inkább támaszkodjanak a kormányra, mint hogy a saját családjukra. Szóval arra van nevelve a társadalom, hogy mindenki próbáljon meg egyénileg helytállni, majd a kormány még támogatja is a dolgozók adójából ezeket az embereket. Igy fenntarva a kiszolgáltatottságukat. Jó magyar mondás: sok lúd disznót gyoz… De ha a sok ludat mind kulonválasztják, akkor egyenként nem lesz sok erejuk. Ezek a dolgok igy vannak irányitva. Ez a világ. A nagy világ ami becsap. DE NAGYOBB AZ AKI ÉN BENNEM VAN, MINT AKI E VILÁGBAN
1János 2:15 “Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.”
Jakab 4:4 ” Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”
Róma 12:2 “És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tokéletes akarata.”
Hova veted a hited?
Aki elkezd egy házat épiteni, valószinu nem fogja gyenge alapra épiteni azt, hogy késobb rádoljon az egész. Pedig hasonló a szituáció, amikor valaki a saját hitét és reménységét emberekbe próbálja vetni. Azt látom a világi emberektol, hogy Isten helyett emberektol várnak megoldást, támaszt és boldogságot. Vagy azt hiszik, hogy a saját erejuk által teremthetnek meg mindent és minden csak rajtuk múlik, vagy a korulottuk lévo emberektol várják ezeket a dolgokat. Például a friss párkapcsolatuktól várják a boldogságot. Biztos hallottad már, hogy valaki mondja a “szive párjának”, hogy te vagy az én életemnek az értelme… Most ez érzékenyen érinthet egyeseket, de egy ember nem lehet egy másik ember életének az értelme. Aki ezt várja el egy másik embertol, az hatalmasat fog esni, ráadásul arcal a betonba, mert olyat próbált bemesélni saját magának ami nem igaz. Egy ember nem lehet valaki életének az értelme. Egy embernek onmagában nincs annyi hatalma ami alapján elvárható lenne tole, hogy valaki életének értelme legyen, és az ilyen elvárások megolhetik a kapcsolatokat. Egy ember életének értelme sok mindenbol tevodik ossze: a családtagjai, a házassága, a gyermekei, a barátai, munkája, a hobbija és persze Isten. A boldogság is sok apró dologból szerzett oromok osszessége. Talán ez a megfogalmazás elég helytálló. Aki a boldogságát és az élete értelmét egyetlen dologba keresi, annak a vágya betoltetlen marad. A világi emberek nem fogadják el Istent, de tudtukon kivul mégis keresik, igy inkabb emberekbe keresik Istent és már-már egymást is isteniteni szokták. “Életem értelme”, “Te vagy a mindenem”, “Nélkuled nem tudnék élni sem”, “Mindennél jobban imádlak” Szúlyos kijelentések ezek. Ha Istennek mondanák ezeket a kijelentéseiket, akkor mingyárt értelmet kapnának. Mert róla lehet ilyeneket mondani. Igen. Az nem becsapás és onámitás… Mert Isten nélkul nem élsz. Isten nélkuli élet az nem teljes élet. Szerintem az csak vegetálás. Vegetálás azt jelenti: mint egy novény. Kap fényt és folyadékot, és nem kell más, ennyi elég neki. A pszichológia azokra az emberekre használja ezt a szót akik tudják hogy valami nem stimmel az életukbe és valami hiányzik az életukbol, de mégsem változnak, változtatnak. Szóval amit az emberek Istentol várnának el jó esetben, azt elkezdték emberektol elvárni. A boldogság és az élethez való nagy tanácsok. A mindennapi harmónia és a bizodalmuk amit valahova, vagyis valakibe kellene vetniuk. Ha belegondolunk, logikussá válik, hogy ezeket a dolgokat sem mi, sem más ember nem elég eros, hogy megadja, illetve egy ember sem olyan eros, hogy teljesen rátámaszkodjunk. Szeressétek egymást és bánjatok úgy egymással, ahogy azt viszont várnátok, de ne legyenek betolthetetlen elvárásaitok egymás felé. És ha most felismerted magad a sorok kozott, akkor kezd el a hitedet és a bizodalmadat Istenbe vetni! O az aki a legjobb tanácsokat adhatja az élethez, O az aki megtanithat téged boldognak lenni. O formálhatja át a szivedet. O adhat értelmet az életednek. O benne bizhatsz és rá támaszkodhatsz, amikor a te eroid kifogytak. Fogd minden kételyed és változtasd hitté, vesd az Úrba!
Zsolt.108:12-13 “…minden emberi segítség hasztalan, Isten segitségével hatalmas dolgokat cselekszunk…” (NLT új angol forditás)
Ma már nagyon divatba jottek a motivációs eloadók. Interneten is nagyon sok motivációs videót találhatunk. Talán ismersz, kovetsz is párat, mint pl: Hozleiter Fanni vagy Szabó Péter. Ezeknek az embereknek és a tobbi ezen a teruleten érvényesulo eloadóknak nem mindennapi élettorténetuk van. Pl lentrol kezdte és magasra jutott, nem hagyta, hogy ez elkeseritse és ok elhatározták hogy boldogok lesznek. Hitrol tanitanak és motiválják, instpirálják az embereket a pozitivabb életre. Ugye amikor valaki elmegy egy ilyen eloadásra elso alkalommal, akkor kiváncsi és lehet hogy kicsit – vagy nagyon – szkeptikus is. Korul néz, folméri a terepet. Megfigyeli, milyen emberek járnak ide, hogy beszélgetnek e egymással, vagy mindenki csak csendbe várja, hogy bejojjon az eloadó. Amikor az eloadó megérkezik, akkor fol-e kell állni, kell e tapsolni stb… Hitelességet vár az eloadótól. Egyértelmu, aki vizet iszik, az ne prédikáljon bort. Ezeknek az eloadóknak a torténetei meghatóak és konnyen megfogja az embereket.
Amikor egy ember elmegy egy gyulekezetbe elso alkalommal, akkor is hasonló a helyzet. Figyeli a korulotte lévo embereket, hogy mit csinálnak, hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan udvozlik az újonnan érkezoket. Általában egy gyulekezetbe barátságosan fogadják az újakat és amig nem kezdodik el a dicséret vagy a prédikáció addig beszélgetnek egymással. Elkezdodik a dicseret. Tancolnak és énekelnek az emberek. Itt már furcsa lehet az egész annak akinek ez az elso alkalom, talán már itt azt gondolja, hogy tobbet ide nem jon. Aztán imádkoznak az emberek. Mit lát az illeto aki eloszor van itt? Sutymorognak, de nem is értheto nyelven, a másik meg osszerogyott… Furcsa ez az egész, gondolja magába. Ha itt még nem fogta meg magát és ment ki onnan, akkor megfogja hallgatni a pédikációt is, ami magot szórhat a szivébe. Aztán a végén kifele menet kérdezgetik tole, hogy hogy teteszett, hogy érzed, milyen volt??… Aztán az ember mond rá valamit, de belul nagyon furcsának érzi az egészet. És lehet, hogy ezek a furcsa dolgok annyira erosen elbizonytalanitják ot, hogy azt gondolja: hát jó a prédikáció aránylag tetszett, de a tobbi eléggé bizarr. És lehet, hogy tobbet már nem is akar odamenni. Na ebben eléggé eltéro egy gyulekezeti eloadás, mint egy motivációs eloadás. Ha a gyulekezetben az embereket nézed és rájuk koncentrálsz, ahelyett, hogy a pásztor beszédére és Isten igéjére figyelnél, akkor ez annyira kizokkenthet téged a nyugalmadból, hogy egyszeruen Isten jelenlétét sem fogod megérezni és a szivedbe sem megy bele az Ige. Miért? Mert ha valaki olyat lát ami megbontránkoztatja ot, az kizokkentheti ot a biztonság érzetébol. És aki nem érzi magát teljesen biztonságba, nyugodtan, annak az elméje védekezés képpen nem engedi be annyira az információt. Szóval olyan mintha lehúzná a redonyt, becsukja a szivét. Aki nem érzi magát teljes biztonságban, annak lehet beszélni, de amig nem nyugszik meg, addig csak az agyáig jutnak el a szavak, de a szivébe nem akarja beengedni a szavakat, igy védekezik. Ezért az én tanácsom, hogy aki Isten igazságára vágyik az ne emberekbe keresse azt. Ugyan ember prédikálja a gyulekezetben is az Igét, de az hiteles, hogyha Isten Igéjével támasztja alá és ha a pásztort valóban a Szent Szellem vezeti, akkor kétség nélkul két élu kardként fog hatni az Ige.
“Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)
“Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön:nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok. /Ézs.55.11/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: